Test és lélek

A nyári veszélyek könnyen kivédhetők!

A nyár az év legfelhőtlenebb időszaka, ám megvannak a maga veszélyei is. A nyári veszélyek azonban könnyedén elkerülhetők, ha odafigyelünk néhány alapvető dologra. Így semmi se teheti tönkre a nyaralásunkat.

Minden évszaknak megvannak a maga tipikus egészségügyi problémái. Télen a légúti betegségeket igyekszünk megelőzni, míg nyáron az olyan tipikus nyaralási gondokat, amilyen például a felfázás vagy az ételmérgezés. Mit kell tennünk a nyári veszélyek kivédése érdekében?

Nyári veszélyek a strandon: felfázás és leégés

Ha a nyári veszélyek kerülnek szóba, elsőként mindenki a leégést említi. Bár a barna bőrt még mindig sokan szeretik, egyre többen vannak azok is, akik tisztában vannak az UV-sugárzás bőrkárosító hatásával, így a barnulás helyett inkább a bőr hatékony védelme a céljuk. Alapszabály, hogy 11 és 15 óra között kerüljük a tűző napot, ha nem is megyünk zárt térbe, mindenképpen húzódjunk az árnyékba. Az 50-es fényvédő faktor ma már nem túlzás, sőt, egyenesen alapszükséglet, különösen, ha a gyerekek érzékeny bőrét szeretnénk megvédeni. Ne csak egyszer kenjük fel, hanem nagyjából két-három óránként ismételjük meg a használatát. Akkor is kenjük újra, ha a vízben voltunk: akármennyire is vízálló a naptejünk, a törölközéskor ledörzsölhetjük a bőrünkről. Ne spóroljunk vele, egyes becslések szerint egy négytagú család egyhetes vízparti nyaralásán el kellene fogynia egy flakonnak.

A hólyaghurut, közkeletű nevén a felfázás anatómiai okok miatt elsősorban a lányokat, nőket fenyegeti. A legtöbb esetben baktériumok okozta fertőzésről van szó, ám a nedves, hideg fürdőruha növeli a kialakulásának esélyét. A legjobb, ha mindig szárazra cseréljük a fürdőruhánkat, amikor kijövünk a vízből.

Nyári veszélyek a természetben: csípős növények és rovarok

Ha kirándulni megyünk, szinte bárhol találkozhatunk csípős növényekkel, például csalánnal, és olyan rovarokkal, amilyen a kullancs vagy a szúnyog. A csaláncsípéshez hasonló nyári veszélyek ellen a sokat takaró ruházat ad némi védelmet. Ha mégis találkoztunk a növénnyel, az első tíz percben az önfegyelem a legjobb kezelés: ha nem vakargatjuk az érintett területet,

hamarabb enyhül a fájdalom és a viszketés. Ha nagyon kellemetlen, alkohollal kenjük át az érintett területet, ez kellemesen hűsít. A szúnyog és a kullancs elriasztására a sokat takaró öltözet mellett a drogériákban kapható szereket vethetjük be. Kirándulás után mindig vizsgáljuk át a bőrünket. Ha a kullancs mégis belénk akaszkodott, csipesszel, egy határozott mozdulattal vegyük ki, az sem baj, ha beszakad a feje. A csípés helyét figyeljük, ha a következő napokban elváltozást, növekvő, kokárda alakú piros foltot veszünk észre, vagy belázasodunk, feltétlenül forduljunk orvoshoz. Érdemes élni a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni védőoltással is. A szúnyogcsípést aloe verával, almaecettel vagy a drogériákban kapható, hűsítő gélekkel enyhíthetjük.

Biztonságban a grillpartin

Grillezni remek dolog, ám érdemes betartani az élelmiszer-higiénia alapvető szabályait, hogy elkerüljük a nyári veszélyek sorában dobogós ételmérgezést. Fontos, hogy minden hozzávalót tartsunk a hűtőben, amíg a grillre nem kerül. Ha nyers hússal dolgozunk, utána mindig mossunk kezet, és ne vágjuk ugyanazzal a késsel a húsokat és a zöldségeket. A vágódeszkát is alaposan mossuk el. Amin a húst vágjuk, azt lehetőleg semmi másra ne használjuk. Ha a hús előkészítése közben konyharuhába töröljük a kezünket, azt már ne használjuk másra, mossuk ki magas hőfokon. A nyers salátákat, a desszerteket és az elkészült ételeket tartsuk távol a nyers húsoktól és a tisztítatlan zöldféléktől. A húst mindig alaposan süssük át, de arra vigyázzunk, hogy ne legyen szenes a külseje. Ha szabad tűzön sütünk, vigyázzunk a kipattanó szikrákra, amikor pedig végeztünk, mindig öntsük le a parazsat vízzel, hogy egészen biztosan ne okozhasson problémát.